1849. aug.13.-án Világosnál az oroszok előtt letettük a fegyvert, így befejeződött a forradalom és a szabadságharc. Magyarország osztrák katonai megszállás alá került, elvesztette a függetlenségét. A kiegyezés előtti időszakot: neoabszolutizmusnak ill. alkotmány nélküli időszaknak nevezzük, és ez 4 szakaszra bontható:
- Haynau önkényuralmi rendszere, a megtorlás időszaka: 1849-1850
- Bach rendszer: 1850-59
- Országgyűlés és átmeneti rendszer (Schmerling-provizorium: 1860-61-1865
- A kiegyezés megkötése: 1865-67
Az első szakasz
1849. okt. 6.-án Aradon 13 honvéd tábornokot végeztek ki, Pesten pedig Batthyány Lajos miniszterelnököt lőtték le. Rajtuk kívül több mint 100 honvéd tisztet, politikai tisztviselőt, lelkészt, népfelkelőket, és a szabadságharcban résztvevőket ítéltek halálra, és végeztek ki vagy börtönöztek be. A nemzetközi tiltakozás hatására 1850-ben ezt a katonai diktatúrát felszámolták, és Haynaut menesztették.
A második szakasz
Alexander Bach birodalmi belügyminiszter volt, róla kapta a rendszer a nevét, és a hivatalnokait az öltözékük miatt „Bach-huszároknak” nevezték ill. csúfolták. . Ez a birodalmi kormányzat Magyarország beolvasztására és németesítésére és a birodalmi egység megteremtésére törekedett. A rendszer bázisa a hadseregre jelentős számú, főleg osztrák hivatalnokrétegre és a bécsi udvarhoz hűséges arisztokrácia egy részére szűkült, vagyis az Osztrák polgárság is háttérbe szorult. A politikai életben csak olyanok jutottak szerephez, akiket a rövidtávú érvényesülés vágya hajtott.
Az ország egységét tehát megbontották, és Magyarországról leválasztották Erdélyt, Horvátországot és a Szerb vajdaságot, a Temesi bánságot és a határőrvidéket. A maradék 5 kerületre pedig jelentős számú katonaságot és rendőre szerveket helyeztek el, és főispánokat állítottak az élükre, akiknek a feladata a rendeletek végrehajtása volt. Így a megyék és a városok önkormányzatát teljesen eltörölték, a közigazgatás, a hivatalok a központi akarat végrehajtói lettek.
Az Osztrák-Magyar belső vámhatárt eltörölték és bevezették az osztrák adó és jogrendszert, a közoktatást egységesen szervezték meg a birodalomban a hivatalos nyelv ismét a Német lett és a cenzúra is újra működött. Az új abszolutizmus a nemzeti és polgári szabadságjogokat elég keményen rányomta, a széles hálózatú csendőrséggel, titkos rendőrséggel, és a nagy létszámú hivatalnoksereggel. Ennek ellenére a reformkor és a szabadságharc idején elkezdődött gazdasági, modernizációs, polgári, tőkés fejlődés, és polgári átalakulási folyamat folytatódott. Főleg jelentős volt: a vasútépítés, a könnyűipari fejlődés: malomipar (Európai színvonalú), gépgyártás fellendülése, közlekedés fejlődése volt jellemző.
Az uralkodó Ferenc József nem merte, és nem is akarta a polgári átalakulás egyik alapvető törvényét, a jobbágyfelszabadítást megkérdőjelezni, ezért 1853-ban kiadott rendeletében előírta a végrehajtását, és a kedvezmények további biztosítását, ill. a földbirtokosok számára állampapírok formájában garantálta a kármentesítést, de ezeket az értékpapírokat még nem lehetett beváltani, mert hiányzott a megfelelő bankhálózat. A rendszerrel szemben aktív ellenállás, vagyis fegyveres harc is kibontakozott, ezt főleg Noszlopy Gáspár vezette, ez nem járt sikerrel, de több alkalommal is sikerült akadályozni az osztrák utánpótlásokat. Az ellenállás másik formája az un. passzív ellenállás volt, amelynek az volt a lényege, hogy a Magyar nemesek nem vállaltak hivatalt, akadályozták, hátráltatták a törvények végrehajtását, az adózást, és őrizték a szabadságharc emlékét. Az írók és költők valamint az értelmiségi csoportok is írásaikkal, költeményeikkel keményen tiltakoztak a rendszer ellen. (pl. Arany János balladái, Tompa Mihály versei, Gyulai Pál írásai, Eötvös József munkái, és Széchenyi István művei, stb.) Deák Ferenc vezette ezt a ellenállást, és jelentősen kitartottak 1860-as években is. ezt támogatta még a Kossuth Lajos vezette emigráció is külföldről, és Kossuth számos beszédébe népszerűsítette a Magyar szabadságharc ügyét. Ezek a belső tényezők alapján elmondhatjuk, hogy a rendszernek nem volt semmilyen bázisa, sőt jelentős volt az ellenszegülés. 1858-59-ben ez a kormányzat tarthatatlanná vált, a pénzügyi csőd miatt is, de bukását a külső tényezők döntően befolyásolták. Ezek közé tartozott az olasz egység létrehozásában, Ausztria súlyos katonai vereséget szenvedett 1859-ben, főleg Solferinonál, a Piemonti - Francia csapatoktól. Így 1859-ben szükségessé vált a változtatás, és meneszteni kellett Bachot.
A harmadik szakasz
Ferenc József a belső ellentétek enyhítésére és a külpolitikai kudarcok hatására 1860 októberében kiadta a diplomát, amelyben részben visszaállították Magyarországban a közigazgatást, és újjászervezték a központi kormányszékeket, és a következő évben országgyűlés összehívását tették lehetővé. 1861. februárjában egy rendeletben módosította ezt a korábbi rendelkezését, és az országgyűlés fölé rendelte a birodalmi gyűlés szervezetét, ez volt a un. februári pátens. Ennek hatására összehívták az országgyűlést (több mint 10 éve hívták össze utoljára!), és válaszolni kellett erre a pátensre. A képviselők egységesen ragaszkodtak az 1848-as törvényekhez és a pátens, októberi diploma visszautasításához csak a válaszadás formájában volt köztük ellentét. Deák Ferenc a felirati pártot vezette, akik az 1848-as törvényeket maximumnak tekintették, és mérsékeltebbek voltak, s bíztak még a tárgyalásokban a bécsi udvarral szemben. Teleki László vezette a Határozati Pártot, amely egyértelműen elutasította ezeket a rendeleteket, és függetlenségi követeléseik voltak, a 48-as törvényeket minimumnak tekintették. Kezdetben a szavazást Teleki pártja nyerte, de valóságos erővel nem rendelkezett, és a második forduló előtt Teleki öngyilkos lett, így végül Deák álláspontját fogadták el, és megküldték a feliratot az uralkodóhoz, azonban a császár feloszlatta az országgyűlést. Ezek után Schmerling miniszterelnök átmeneti kormányzása következett, 1861-65-ig. Ebben az időszakban az Osztrák polgárság érdekei és előtérbe kerültek, és megpróbáltak egyeztetni a Magyar földbirtokosokkal, akik már nehezen tudták fenntartani a passzív ellenállást. A gazdasági érdekek és a fejlődés további folytatása megkövetelte, hogy minél előbb létrejöjjön a kiegyezés. Ausztria, ha meg akarta tartani nagyhatalmi vezető szerepét ebben a Közép-európai térségben, akkor fontossá vált, hogy megegyezést kössön a Magyar vezető rétegekkel. A Magyarság vezető szerepét is meg kellet őrizni a térségben a nemzetiségekkel szemben is, és a mozgásszabadságokat Oroszország és Németország hatalmi törekvéseivel szemben csak a kiegyezésen belüli birodalmi egységben tudtuk megőrizni.
A negyedik szakasz
1865-ben Deák közzétette programját, az un. hústéti cikksorozatban. A cikkben kilátásba helyezte, hogy hajlandó törvényes keretek közt engedni a közös külpolitika, védelem és pénzügyek tekintetében. Ennek a lényege volt, hogy a birodalom fennmaradását szükségesnek tartotta, és úgy gondolta, hogy lehetőség van a közös ügyek rögzítésére, és Magyarország részleges függetlenségének érvényesítésére, és az alkotmányos törekvések, és a birodalmi érdekek egyeztetésére. Ennek hatására Schmerlinget lemondatták, és elkezdődtek a tárgyalások.
1866-ban Königgrätznél az Osztrák, porosz háborúban az Osztrákok döntő katonai vereséget szenvedtek, és így kiszorultak a német egység létrehozásából. Bismarck Porosz Kancellár (1862-90) is nehezen tudta visszatartani a porosz csapatokat, hogy be ne vonuljanak Bécsbe, ezért figyelmeztetett ő is a megegyezés megkötésére. 1867. januárjában, Bécsben újrakezdődtek a tárgyalások, és februárban a császár kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnöknek. Pár hónap múlva az országgyűlés megszavazta és elfogadta a kiegyezési törvényt (1867. jún. XII. törvény), és a budai Mátyás templomban Ferenc Józsefet Magyar királlyá koronázták, Erzsébet királynővel az oldalán. Így jött létre a dualista állam, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia.
Ferenc József a belső ellentétek enyhítésére és a külpolitikai kudarcok hatására 1860 októberében kiadta a diplomát, amelyben részben visszaállították Magyarországban a közigazgatást, és újjászervezték a központi kormányszékeket, és a következő évben országgyűlés összehívását tették lehetővé. 1861. februárjában egy rendeletben módosította ezt a korábbi rendelkezését, és az országgyűlés fölé rendelte a birodalmi gyűlés szervezetét, ez volt a un. februári pátens. Ennek hatására összehívták az országgyűlést (több mint 10 éve hívták össze utoljára!), és válaszolni kellett erre a pátensre. A képviselők egységesen ragaszkodtak az 1848-as törvényekhez és a pátens, októberi diploma visszautasításához csak a válaszadás formájában volt köztük ellentét. Deák Ferenc a felirati pártot vezette, akik az 1848-as törvényeket maximumnak tekintették, és mérsékeltebbek voltak, s bíztak még a tárgyalásokban a bécsi udvarral szemben. Teleki László vezette a Határozati Pártot, amely egyértelműen elutasította ezeket a rendeleteket, és függetlenségi követeléseik voltak, a 48-as törvényeket minimumnak tekintették. Kezdetben a szavazást Teleki pártja nyerte, de valóságos erővel nem rendelkezett, és a második forduló előtt Teleki öngyilkos lett, így végül Deák álláspontját fogadták el, és megküldték a feliratot az uralkodóhoz, azonban a császár feloszlatta az országgyűlést. Ezek után Schmerling miniszterelnök átmeneti kormányzása következett, 1861-65-ig. Ebben az időszakban az Osztrák polgárság érdekei és előtérbe kerültek, és megpróbáltak egyeztetni a Magyar földbirtokosokkal, akik már nehezen tudták fenntartani a passzív ellenállást. A gazdasági érdekek és a fejlődés további folytatása megkövetelte, hogy minél előbb létrejöjjön a kiegyezés. Ausztria, ha meg akarta tartani nagyhatalmi vezető szerepét ebben a Közép-európai térségben, akkor fontossá vált, hogy megegyezést kössön a Magyar vezető rétegekkel. A Magyarság vezető szerepét is meg kellet őrizni a térségben a nemzetiségekkel szemben is, és a mozgásszabadságokat Oroszország és Németország hatalmi törekvéseivel szemben csak a kiegyezésen belüli birodalmi egységben tudtuk megőrizni.
A negyedik szakasz
1865-ben Deák közzétette programját, az un. hústéti cikksorozatban. A cikkben kilátásba helyezte, hogy hajlandó törvényes keretek közt engedni a közös külpolitika, védelem és pénzügyek tekintetében. Ennek a lényege volt, hogy a birodalom fennmaradását szükségesnek tartotta, és úgy gondolta, hogy lehetőség van a közös ügyek rögzítésére, és Magyarország részleges függetlenségének érvényesítésére, és az alkotmányos törekvések, és a birodalmi érdekek egyeztetésére. Ennek hatására Schmerlinget lemondatták, és elkezdődtek a tárgyalások.
1866-ban Königgrätznél az Osztrák, porosz háborúban az Osztrákok döntő katonai vereséget szenvedtek, és így kiszorultak a német egység létrehozásából. Bismarck Porosz Kancellár (1862-90) is nehezen tudta visszatartani a porosz csapatokat, hogy be ne vonuljanak Bécsbe, ezért figyelmeztetett ő is a megegyezés megkötésére. 1867. januárjában, Bécsben újrakezdődtek a tárgyalások, és februárban a császár kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnöknek. Pár hónap múlva az országgyűlés megszavazta és elfogadta a kiegyezési törvényt (1867. jún. XII. törvény), és a budai Mátyás templomban Ferenc Józsefet Magyar királlyá koronázták, Erzsébet királynővel az oldalán. Így jött létre a dualista állam, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia.
A dualista állam rendszerének jellemzése
A kiegyezést a birodalom két legerősebb nemzete kötötte meg. Reális kompromisszumként értékelhetjük.
A kiegyezést a birodalom két legerősebb nemzete kötötte meg. Reális kompromisszumként értékelhetjük.
Az új államrend: Ausztria és Magyarország kétközpontú, tehát dualista rendszerére épült, az uralkodó közös volt. A két fél, Ausztria és Magyarország egyenjogú volt. Mindkét fél rendelkezett önálló parlamenttel, és felelős kormánnyal. Az államközösségből közös ügyek adódtak, ezek voltak a külügy, hadügy, és ezek fedezésére szolgáló pénzügy. A közös ügyek intézésére mindkét fél a maga parlamentjéből évente legfeljebb 60-60 tagú delegációt választott. A delegációk évente csak egyszer üléseztek. Üléseiket felváltva tartották Bécsben és Budán., ugyanakkor külön tanácskoztak és egymással írásban érintkeztek. A közös költségvetésből való részesedés: a kvóta arányát 10 esztendőre állapították meg. A kiegyezési törvénycikket és az első kvótát is deklarálták: Magyarországra 30, a Lajtán túli részekre 70% jutott. A kiegyezés tartalmazta 10 évenként megújítandó vám-és kereskedelmi szerződést. A kiegyezés szerint a hadsereg vezénylete az uralkodó joga. A császári és királyi (K.u.K) hadsereg létszáma 80 ezer fő volt. A kiegyezésről két élesen szembenálló felfogás alakult ki. Ellenzőinek élén Kossuth Lajos állt, aki híres „Kasszandra” – levelében a nemzet jogainak feladásával vádolta Deákot, és kitartott a teljes függetlenség követelése mellett. Deák és hívei azonban az adott viszonyok között elkerülhetetlennek tartották a kiegyezést. A kiegyezést reális kompromisszumként értékelhetjük, mert megfelel az erőviszonyoknak, de konzerválta a társadalmi, politikai rendszert. Ugyanakkor Magyarország számára számos gazdasági előnnyel járt. A kiegyezést a birodalom két legerősebb, de számszerűen kisebbségben lévő nemzete kötötte meg a többi nemzet, nemzetiség kizárásával.
Megmerevítette Magyarország társadalmi - politikai berendezkedését. A magyar-osztrák kiegyezés láncszem volt az európai és a nemzeti átalakulások sorában. A Habsburgok régi birodalma kétközpontú (dualista: Budapest és Bécs), alkotmányos monarchia lett.
Deák szellemi vezetésével és Andrássy Gyula kormányzásával hozzáláttak, hogy a magyar állam belső berendezését a kor követelményeihez igazítsa. Mindenekelőtt a nemzetiségi kérdést kellett rendezni. Erre létrehoztak egy törvényt:
Nemzetiségi törvény: ez egyben a horvát kiegyezés is : a törvényt 1868-ban adták ki, ennek a megfogalmazásában: Eötvös Józsefnek volt döntő szerepe. Az OMM a horvátokat elismerte politikai nemzetnek, vagyis önálló báni kormányzattal, országgyűléssel rendelkezhettek, valamint 43 fő képviselő részt vehetett a Magyar országgyűlésben. Széles körű nyelvhasználatot biztosított az oktatás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás alsó és középső szintjén a többi nemzetiség számára is. (egyesületeket, vállalkozásokat szabadon hozhattak létre, használhatták saját nyelvüket.) A kollektív jogokat megtagadták, politikai szempontból csak egy nemzet létezik, a magyar.
Létrejött a gazdasági kiegyezés: a közös ügyek fedezésére kvótát alapítottak meg, Magyarország 30%kal részesedett. A birodalmat egységes piaccá tették: vám szövetséget kötöttek, meghagyták a közös valutát, szabaddá tették a tőke és a munkaerő áramlását. A céheket felszámolták.
Törvényt hoztak a kötelező népoktatás bevezetéséről. Ez az oktatási törvény része volt.(1868) Balközépnek nevezett ellenzéki párt jelent meg a parlamentben. A demokratikus reformoktól elzárkóztak. Tisza Kálmán, a bal közép vezére a kormánypárthoz közeledik. Tisza Kálmán lesz a miniszterelnök és ez a dualizmus megszilárdulását mutatja. Kitűnő taktikusnak bizonyult, pártjának képviselőitől engedelmességet követelt. Folytatta a közigazgatás kiépítését, központosítását. Egységes csendőrséget szervezett és egységes megyerendszert hoztak létre. Törvényekkel, állami kedvezményekkel támogatta az ipar fejlődését. Magyarországon a fejlődés üteme az európai átlagnál lendületesebb. A hitelszervezet a magyar gazdaság leggyorsabb ütemben fejlődő ágazata volt. Megszületett a gyáripar.
Törvényt hoztak a kötelező népoktatás bevezetéséről. Ez az oktatási törvény része volt.(1868) Balközépnek nevezett ellenzéki párt jelent meg a parlamentben. A demokratikus reformoktól elzárkóztak. Tisza Kálmán, a bal közép vezére a kormánypárthoz közeledik. Tisza Kálmán lesz a miniszterelnök és ez a dualizmus megszilárdulását mutatja. Kitűnő taktikusnak bizonyult, pártjának képviselőitől engedelmességet követelt. Folytatta a közigazgatás kiépítését, központosítását. Egységes csendőrséget szervezett és egységes megyerendszert hoztak létre. Törvényekkel, állami kedvezményekkel támogatta az ipar fejlődését. Magyarországon a fejlődés üteme az európai átlagnál lendületesebb. A hitelszervezet a magyar gazdaság leggyorsabb ütemben fejlődő ágazata volt. Megszületett a gyáripar.
Magyarországon az 1880-as évek derekán kibontakozott az ipari forradalom. Új osztályok keletkeztek: a vállalkozó polgárság és az ipari munkásság. Az új típusú vállalkozó polgár odafordult, ahol nagyobb hasznot, profitot remélt, ez a legfelsőbb réteget jellemzi.
A középosztály a többi társadalmi osztálytól elzárkózott.
A kispolgárság létszámban megközelítette a munkásságot.
A munkásosztály jelentős társadalmi erővé vált a korszak végére. A szakmunkások közül sokan külföldről jöttek, de a magyar nemzetiségű munkások aránya a nagyobb. A társadalom szilárd talapzatát a parasztság alkotta, életszínvonaluk emelkedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése